



A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye idén is várja a gyermekeket május 24-én, szombaton a harangodi gyermeknapra. A Megtestesülés Plébaniáról külön busz indul 7.45-kor, várható érkezés…
Idén július 7-12. között tartottuk hittanos elutazós táborunkat Balatonlellén, ahova 30 gyermek utazott velünk. A tábor témája Jézus tanítványává válás volt. Ahogyan Jézus…
Az iskolai tanév vége a plébániai közösségünk életének is fontos mérföldköve. Ekkor lehetőséget kapunk arra, hogy a naptári év közepén visszatekintsünk és hálát…
A Megtestesülés templom egyetemi hallgatókból álló kórusának koncertjét tartják június 8-án, az esti szentmise után templomunkban. Minden kedves érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!