Előfordul, hogy pünkösd ünnepét félvállról vesszük, pedig vallásos életünknek igen fontos állomása, hitünk élő valóságának csodás ajándéka. Ez az ünnep egyben olyan hajtóerő a hétköznapokban megélt cselekedeteinkhez, amely maga a Szentlélek. Imáinkban gyakran hálát adunk az Atyának, segítségül hívjuk a Fiút, de vajon megszólítjuk-e a Szentlelket is? Nézzünk meg néhány kérdést:
- Az Apostolok cselekedeteiben azt olvassuk, hogy pünkösdkor a tanítványok beteltek Szentlélekkel. Belegondoltunk-e már, hogy mekkora erőt kaphattak ekkor az apostolok? Egy élet munkáját határozta meg ez az erő, amely még 2000 év után is dolgozik a kereszténység titkában. Mi hagyjuk-e, hogy a Szentlélek ereje munkálkodjon bennünk? Amikor megkérdezzük az embereket, hogy vannak, minden második válasz az, hogy fáradtan. A Szentírásban olvassuk: „Vegyétek a Szentlelket!” Mi vajon a kávé és a vitaminok mellett a Szentlelket is vesszük-e, hogy erőt adjon a megfáradtság állapotában?
- Ha tovább olvassuk az Apostolok cselekedeteit, azt látjuk, hogy a tanítványok elkezdtek nyelveken szólni. Ez adta meg a képességet a szolgálatuk teljességéhez. Mi merítünk-e a Szentlélekből a hivatásunkhoz? Képesek vagyunk-e mások nyelvén szólni, mint az apostolok, vagy gőgünkben másoktól várjuk el mindig, hogy életüket körénk szervezzék? Dolgozik-e bennünk a Szentlélek egyesítő ereje, amely jó érzést ad az emberi kapcsolatainknak?
- Nem születik-e túl sok döntés az életünkben a Szentlélek irányítása nélkül? A mindennapjaink egyik legfontosabb mozzanata kellene legyen a bölcsességért való imádság. Az életünket kis és nagy döntések sorozatai építik fel, ezért olyan lényeges, hogy mindig a Szentlélekből forrásozva tegyük meg a következő lépést. Amikor körbenézünk napjaink világában, kézzel fogható módon tapasztaljuk ennek a bölcsességnek a hiányát, világosan látjuk a következményét a Szentlélek iránti szomjúságnak.
A mai napon, pünkösd ünnepén, vizsgáljuk meg önmagunkat ezeknek a gondolatoknak a tükrében, és közben tegyük fel a kérdést: Mi a célom? Eltelni a világgal vagy betelni a Szentlélekkel?
Szeretettel, András atya
Fotó: Pixabay