Advent 2. vasárnapján, december 8-án Hajdúhadházról a Földi János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kórusa szolgált templomunkban a szentmisén.
A Földi Kicsinyek Kórusának 60 kisgyermeke nagy lelkesedéssel és izgalommal készült. Már az úton is a szentmise énekeit zengedezték. A szentmise énekei az ő hangjukon csendültek fel, majd igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a minikoncertjükkel a liturgia után. A gyermekek teljes szívből és teli torokkal énekeltek, és minden jelenlévőt megérintett az őszinte szeretetük.
A szolgálat után megvendégelte őket a plébánosunk, János atya, aki Szent Ágoston szavaival köszönte meg a gyerekeknek és a pedagógusoknak a jelenlétet, miszerint: aki énekel, kétszeresen imádkozik. Majd a Debreceni Karitatív Testület jóvoltából, Bódor Edit közvetítésével pedig Szent Miklós ajándékait is átadta a gyerekeknek.
Az adventi utunkat méltán segítette és felemelte ez az alkalom, mely által valóban arra koncentrálhatunk, ami az igazi lényege, mégpedig a várakozás a Megtestesült Istenre.
Külön köszönjük a szervezést és az énekek betanítását Horváth Katalin kórusvezetőnek, továbbá az iskola zenetanárainak közreműködését.
Jakab Zsuzsanna hitoktató